Szlovénia rabul ejt és nem ereszt. Jártunk már a világ néhány pontján, mindannyian nagy rajongói vagyunk a természetnek, a hegyek világának, de a Triglav Nemzeti Park olyan hangulatot áraszt, hogy az ember agya egyszerűen ledobja az ékszíjat, miközben egyik ámulatból a másikba esik. Szlovéniai Workshopunk első napján a Fusinei-tavaknál ébredtünk, majd a Martuljek-szurdokban túráztunk és zárásként a Pericnik-vízesést fotóztuk meg.

Tervezés

Ezt a túrát közvetlenül az olasz Alpokból való hazatérésem után találtuk ki, miután tavaly főleg a Tátrát jártuk, de ezúttal szerettünk volna kicsit távolabb merészkedni, ugyanakkor a zsúfoltságot is elkerülni. Szlovéniára azért esett a választás, mert régóta szerettük volna látni, és ahogy egyre több információt találtunk róla, egyértelmű volt, hogy ennek kell a következőnek lennie. A mostani túra felderítésként is szolgált, meg akartuk ismerni a helyet, mielőtt kissé nagyobb létszámmal szerveznénk workshopot ide, ami mégis csak egészségesebb helyismerettel rendelkezve. Összesen 5 napot terveztünk, ebbe zsúfoltunk bele egy heti programot, de dupla ennyi is csak ízelőtenek tűnhet, hiszen a Triglavra magára nem is merészkedtünk fel. Helyette a nemzeti park keleti és déli oldalát térképeztük fel. Lehet egyszer az északi és nyugati részt is felderítjük, de Bovec májusi hétvégenként elég zsúfolt a rafting túrák miatt, viszont Sella Nevea téli arcát ismerve a síszezonon kívül sem lehet nagyon ronda 🙂  

Fusinei -tavak

Kedden kora délután indulunk el, magunk mögött hagyjuk Pestet, majd az országot is. Ausztriában megállunk néhány utazós drónfelvétel miatt, nem szívesen hagynánk ki a naplemente fényeit. Egyébként sem sietünk, másnap hajnalban szeretnénk először fotózni. A pihenőknek köszönhetően valóban csak éjfél előtt valamivel érkezünk meg a Osztrák-szlovén-olasz határ közelében fekvő Fusine-i tavakhoz, ahol meg akarunk szállni. Le is sátorozunk közvetlenül a kempingezni tilos tábla mellett, reggel úgyis korán kelünk, nem lesz gond. Koccintunk egyet az érkezésre, aztán gyorsan bebújunk a hálózsákba. Rolandnak (a szuper ügyes filmesünknek) költözés miatt én pakoltam hálózsákot, és az otthon lévő szortimentből elhoztam a télit (-2 fokos komfort hőmérséklettel) és a 3 évszakost, ami +7 fokig kényelmes. Amatőr módon, de azért a hálózsákra utalást messziről kerülve azért felteszem a kérdést valamikor délután: Roli, amúgy fázós vagy? Na így lett enyém a vékonyabb hálózsák, de bízva a korábban már tapasztalt magashegyi sátrazós élményekben, mégis csak azt remélem, hogy 3-an csak beleheljünk annyira sátrat, hogy ne fagyjak szét.

Még csak két órája fotózunk, és reggel hétre már olyan képanyag került rögzítésre, ami önmagában megérte a 8 órás utat. Viszont feltűnik pár erdészeti Pick-up, így jobbnak látjuk visszamenni a sátorhoz a másik tóhoz, mielőtt olyan büntetést kapunk, ami számszerűleg Ft-ban is megterhelő lenne, nemhogy EUR-ban. Persze olasz szokás szerint, ránk sem hederítenek, így gyorsan visszaugrok a sátorba egy ‘I woke up like this’ felvételért, majd be is drónoztuk ugyanezt. Igen, most lebuktam, nem is akkor keltem, és már két órája fenn voltam, és smink nélkül mentem fotózni, de tegyétek túl magatokat rajta ;).

Azért ha már Olaszország, a srácok kávéznak egy jót a közeli büfében, és ezzel szemmel láthatóan a sátrazós kihágásunk is el van rendezve. A 3 sec-es sátrat ugyanennyiszer negyed óra alatt sikerül is eltenni, indulhatunk a következő célpont felé. Mielőtt átérnénk Szlovéniába, azért tankolunk egyet Tarvisioban, és vesztemre a reggeli vadászat (értsd: bevásárlás) közben kell realizálnom, hogy pont a kilós Nutella van leárazva! Legalább az élelmezésem is megoldott az elkövetkezendő 5 napra, egy kis Grissini segítségével (ami olyan mint egy nagyra nőtt ropi, egyenesen szárított pizza szélként lehet értelmezni, és tökéletes mogyorókrém tunkolásra). Nem, a Fererro sajnos nem szponzorálja a cikket, vagy engem. Kommentben várom a brandmanager telefonszámát, de azonnal!   Természetesen a bevásárlásokat felváltva intézzük, a kocsiban lévő képrögzítési eszközök simán duplázzák az autó értékét, így egyvalaki mindig az autóban marad. Ezúttal Roland volt a szerencsés, de mire visszaértünk a vadászatból, már olyan mélyen aludt, hogy kereket is cserélhettünk volna az autón arra sem ébred fel. Ezek után állandó céltáblájává vált a humorunknak, miszerint pont olyan mint az első generációs Sony kamerák: szuper képeket rögzít, de gyakran kell tölteni és mikor elaludt út közben, csak annyit mondtunk egymásnak, nézd, az operatőr még mindig töltőn van.

Bledi-tó

Útban következő helyszínünk felé megállunk a Bledi-tó partján, ami talán a legismertebb szlovén helyszín, minden tájképes bakancslistáján szerepel. Mivel útba esik a szállás felé megállunk itt is, de inkább csak a megfelelő szöget keressük a sziget fotózásához, mert a fények éppen nem alkalmasak fotózásra, és amúgy is külön napot szántunk neki. Ha már azonban itt vagyunk, megállunk felvenni a köszöntő snittet a videókhoz, mert ha tájképnek nem is, videónak azért elég jó a háttér.

Martuljek-szurdok

A Fusinei-tavak után első napra két vízesést terveztünk. Az elsőhöz 1,5 órás túra vezet, melyet két oldalt száz méteres sziklafalak ölelnek körbe. Kristálytiszta vizű patak medrében gyalogolunk felfelé, miközben Roland drónnal lavírozik a patak medre felett, hol csak néhány méterre a víztől, hol száz méteres magasságokba rántva fel a kis Mavic Prot. A túra felénél elérünk  egy olyan részre, ahol a meder kiszélesedik, és ahol a turisták köveket pakoltak egymásra, de nem egy pár ilyen kőoszlopot láttunk, hanem több százat. El is nevezzük Feng-shui szobának. Az idővel szerencsénk van, a túra kezdete óta szemerkél az eső, de még úgy, hogy kellemes benne sétálni. Szeretem, mert más illata lesz tőle az erdőnek, minden intenzívvé válik tőle, a színek is megélénkülnek. Másfél óra múlva megérkezünk a fahídhoz, amiről  a legjobb rálátás nyílik erre a 110 méteres csodára, ami távolról is igen impozáns látványt nyújt. Fel lehetne menni a teteje mellé, de számunkra nincs értelme, mert erről a helyről lehet igazán megfotózni. Elkezdjük esőruhába öltöztetni a gépeket (azaz ráhúzunk egy műanyag zacskót :D), mire végzünk vele eláll az eső. Cseppet sem bánjuk, épp annyi napsütés szűrődik át felhőn, hogy minden csillogni kezd tőle az eső után, de sem a megvilágított részek nem égnek ki, sem az árnyékok nem buknak be (azaz válnak részlet nélkülivé). A fényképezőgépek szenzorai ugyanis nem képesek az emberi szemhez hasonlóan sok-sok fényértéket átfogni, így sokszor taktikázni kell, hogy a legsötétebb és legvilágosabb részek között ne legyen túl nagy különbség világosságban. Ez délidőben ritka ajándéka a természetnek, élünk is a lehetőséggel. Készítünk távlati képet, ami a teljes látványt magában foglalja, és részleteket is a teleobjektívvel, amik inkább a hangulatokat közvetítenek.

Pericnik-vízesés

Ehhez a zuhataghoz rövidebb, de annál meredekebb út vezet. 10 perc kaptató, de az előző vízeséssel ellentétben itt testközelbe lehet menni, sőt akár át is lehet sétálni mögötte. Félelmetes erővel zúdul alá a víz, robajától alig halljuk egymást. Roland és Misi is megpróbál közelebb menni, mindketten széles vigyorral és bőrig ázva térnek vissza a sziklák tövéből.      

Régi álmom válik valóra, azt hittem Izlandig kell merészkednem majd egy ilyen fotóért, de elég széles hozzá az esése, hogy elmosódott fehér hátteret adjon egy felfedezőpózos csapatfotóhoz. Imádom az ilyen aprócska emberalak(ok) a tájban típusú képeket. Minden benne van ami miatt szeretünk kijárni: érezni, milyen aprók is vagyunk ezekhez az erőkhöz képest, mégis egyek vele.      

A szállás

Már a környéken kóválygunk, mikor egy magyar autó levillog minket, a jegyespár férfi tagja Bence az. Velük másnap készülünk fotózni, hogy egy a megszokottól valóban eltérő jegyesfotózásban legyen részük. Kapóra jött a túra, mikor egyeztettünk az esküvőjükről, feldobtam, hogy miért nem jönnek ki ők is velünk hosszú hétvégézni, és szerencsére egyből le is csaptak a lehetőségre. A szállásuk máshol van, de abban maradtunk, hogy együtt túrázgatunk majd, amikor van kedvük velünk lógni, közben fotózunk amikor jónak érezzük és csak úgy hagyjuk majd alakulni a dolgokat. Ahogy szoktuk, spontán, az élet úgyis mindig úgy adja, hogy jó legyen. Gyorsan elvezet minket a szállásunkhoz, ők hozták ki Katit is, aki az egyik modellje lesz a fotós túránknak.   8 órakor meg is érkezünk a szálláshoz, a Mavrica Apartmanhoz, vendéglátónk felesége rögtön lényegre tér: mielőtt olyan bohóságokon törnénk a fejünket, hogy hol alszunk, előtte igyunk vele. Szerényen megmutatja a mintegy 20 féle ízesítésű párlat készletét, mindegyik saját keze munkája. Mindenkinek felkínálja a választás lehetőségét.

Gyorsan nyomunk egy Entert, mire felvidul az arca, és annyit mond, hogy na most, hogy ittunk az egyik lábra, most kell egyet a másikra is, hogy biztosan kiegyensúlyozottak maradjunk. Mint kiderül, vendéglátóink a párlat kínáláson túl is extra kedvesek, bár 6 fős apartmant foglaltunk, felajánlották, hogy vegyünk ki inkább 2*4 főset, mert úgy több zuhanyzónk van, és csak kicsivel kerül kerül többe, és amúgy is válasszunk szobát nyugodtan, amelyik jól esik, a Bookinggal meg ne is foglalkozzunk, az csak laza irányelv számukra így szezon elején.   Kipakolás, és egy gyors zuhany után az egész napos élményadag hatására merev testtel zuhanok be az ágyba, de hamarabb alszom el, minthogy a párnába csapódik az arcom.   Folyt köv.

Fotók:

Magyar László: https://www.facebook.com/lightandmagicphoto/

Tomka Mihály: https://www.facebook.com/mihalytomkaphotographer/

Videó:

Szabó Roland: https://www.facebook.com/SzaboRol/